Most tartok ott, hogy valaki tuti szivat. Odafentről. Rohadt jó móka lehet. Elég érdekes azt a pörgős, idióta, gyerekes kisfiút komolynak látni. De oké, megtörtént. Igaz, hogy én fordultam el, meg mittomén én.. de utána meg direkt nem vett észre. Elhitetem magammal, hogy ez így jó, de akkor miért kap el a bőgés, ha mással látom (és csak barátok!!!)? Hát ma is rájöttem valamire - amire amúgy minden egyes nap. Ha ebbe pusztulok bele, akkor is eltávolítom az agyamból. Olyan szar, ha valakinek az életében nincs helyem.... de észrevesz.
Amúgy nem könnyű nem mosolyogni, amikor tudod, hogy valaki rád fog nézni és amikor felé nézel, akkor tényleg rád néz. 
Mellesleg nem akarok szerelmes lenni vagy ilyesmi, ezért szar, hogy ez az érzés jött már a találkozásunk első napján, éés nem én döntöttem el. Már akkor megbántam!
Amúgy meg nagyon sok embert utálok. Random pofáznak be nekünk / nekem. Sétálok haza, ott jönnek mögöttem a fiúk, valamire nagyon készülnek, és akkor az egyik megdob. Az mi? :DDD 18 évesen azért ez már teljesítmény. Főleg, hogy a másik srác volt, akit nem utáltam. Tök kedves szokott velem lenni, egyszer még a felgyűrődött füzetem sarkát is fogta, hogy letudjam írni. Idióta. 
Forever alone vagyok...... úgysem fogom elfelejteni....