Ilyenkor mindig tartani akarom magam az elhatározásaimhoz, meg akarom magamnak szabni, hogy mit csináljak. Sosem sikerül. Nem fogok tervezgetni, hogy kin mennyire nézek át. Amit kivált belőlem, azt fogom tenni. Inkább csak sodródom, és jön, ami jön. És akkor higgyem naivan azt, hogy minden úgy történik, ahogy történnie kell. Ezen sem fogok agyalni, hogy ki, miért sétált be az életembe, vagy miért csinálja, amit. Valaki akar valamit, szól. Majd ha el kell múlni ennek a csodálatosan szar érzésnek, akkor elfog. És pont. 
Amúgy a fenti számot tök jól megértem hallás után. Angolt kellene tanulnom. "Majd egyszer". Most pedig, hogy még jobban érezzem magam, olvasok -elvileg- szerelmes történetet. Juhú. Hányjak egyet? Remélem nem valami nyálas baromság lesz. 

Most tartok ott, hogy valaki tuti szivat. Odafentről. Rohadt jó móka lehet. Elég érdekes azt a pörgős, idióta, gyerekes kisfiút komolynak látni. De oké, megtörtént. Igaz, hogy én fordultam el, meg mittomén én.. de utána meg direkt nem vett észre. Elhitetem magammal, hogy ez így jó, de akkor miért kap el a bőgés, ha mással látom (és csak barátok!!!)? Hát ma is rájöttem valamire - amire amúgy minden egyes nap. Ha ebbe pusztulok bele, akkor is eltávolítom az agyamból. Olyan szar, ha valakinek az életében nincs helyem.... de észrevesz.
Amúgy nem könnyű nem mosolyogni, amikor tudod, hogy valaki rád fog nézni és amikor felé nézel, akkor tényleg rád néz. 
Mellesleg nem akarok szerelmes lenni vagy ilyesmi, ezért szar, hogy ez az érzés jött már a találkozásunk első napján, éés nem én döntöttem el. Már akkor megbántam!
Amúgy meg nagyon sok embert utálok. Random pofáznak be nekünk / nekem. Sétálok haza, ott jönnek mögöttem a fiúk, valamire nagyon készülnek, és akkor az egyik megdob. Az mi? :DDD 18 évesen azért ez már teljesítmény. Főleg, hogy a másik srác volt, akit nem utáltam. Tök kedves szokott velem lenni, egyszer még a felgyűrődött füzetem sarkát is fogta, hogy letudjam írni. Idióta. 
Forever alone vagyok...... úgysem fogom elfelejteni.... 

Olyan primitív emberek élnek ezen a földön, csak nézek, hogy mi van. Tippem nincs, hogy mivel magyarázható ez a viselkedés, de hogy nem egészséges, az biztos! Mi játszódhat le egy ilyen ember agyában? Igazából nem nagyon foglalkozom velük, átnézek rajtuk, de ez már felháborító! Rendben van, hogy ők fürdés helyett a pacsulit választják, szívük joga. Csak ebben a témában hagyjanak minket békén. Mert mi az elsőt választjuk. De valóban szórakoztató lehet kitalált dolgokon röhögni, amik olyan emberekről szólnak, akikhez még egy szót nem szóltak. 
Amúgy mindig rájövök, hogy mekkora marha vagyok. Áltatom magam. Hamis illúziókat kergetek. Jó, oké... fogadjunk el valakit a hibáival. Aha, megtettem, bemagyaráztam magamnak, hogy ez az ember jó és figyelmen kívül hagytam a rossz dolgait, gondolva, hogy azok is aranyosak. Aha! Még mit nem! Attól még, hogy én saját magamat csapom be és nem veszek tudomást a valódi személyiségéről, attól még az az, ami létezik. Ignorizálom. Mert meguntam. Aranyos. De majd ha akar valamit, akkor szól. Bár, a ribancoktól messze állok, szóval kicsit eltévedt. Igazából már nem nagyon tud érdekelni, hogy miért csinálja velem ezt az egészet. 
Korán reggel meg nekem megy el az életkedvem, mert csak fekszik a padon és nem képes semmit csinálni, csak flegmáskodik. Csinálja. Aggódjon a fene érte. Úgy cseszi el az életét, ahogy neki tetszik. Elég rendesen eltévesztettem én is a házszámot, amikor belezúgtam. Társaság középpontja. És mindig csak kevesebbnek érzem magam hozzá hasonlítva, pedig ő sokkal lentebb van, mint én. Hírnév és alkohol, na meg a farka. Ezekből kiindulva, nem hiszem, hogy bármi szándékomnak is kéne lennie vele. További "szép" életet neki. :) Nem fogok ezen siránkozni. Ugyanmár. A méltóságom veszne el, ha egy ilyennel összeállnék. Azok után, amiket művelt. Pláne.
Amúgy tök érdekes, hogy most aránylag minden tök jó. Még a jegyeim is. Azonkívül, hogy kb. naponta kapok idegösszeroppanást, mert nem tudom, hogy gimi után hova menjek, minden oké. Suliból meg mindig jó kedvűen jövök haza. Csodálatosnak nevezhető ez a nap is. :D Két emberke is kedves (előre engedett) volt velem. Az egyik Ő volt, a másik meg..... meg egy srác :D Éés után mindegyik úúúúúúgy rám nézett*-* Kapják be!

Komolyan el szoktam gondolkodni azon, hogy bizonyos dolgokról miért álmodunk. Miért jelennek meg egyes emberek? De minden éjjel. Az még rendben van, hogy sokat foglalkozom az illetővel, és talán még az is, ha teljesen ignorizálom... Elvileg arról álmodunk, amivel aznap sokat foglalkoztunk, vagy amit elsöprünk és a tudatalattink előhozza. És akihez semmi közöm? Azzal mi van? Mi a francért van ott? Már vagy 4 hónapja eszembe sem jut. Régen naponta legalább háromszor láttam, most hetente talán egyszer. És maximum a sógorom lehetne. Gyűlölöm. És akkor most meg megjelenik az álmomba, mintha valami jelentőssége lenne. Ugyan mi? Reggel meg nem bírok felkelni, mert kétségbeesetten próbálom feldolgozni, hogy mi volt ez. Álmomban is foglalkozott velem, én meg elkezdtem szekálni, hogy miért. Bezárkózott valahova, de addig nyaggattam, amíg jóba nem lettünk... És ezek a kibaszott álmok annyira valósághűek! Kihatnak az egész napomra. Nincs normális gondolatom, mert az a gondolat ott van, és akaratlanul is eszembe jut. Pedig nem jelent nekem semmit. Egyáltalán. Nem tudok tanulni. Ez nem emiatt van, több dolog is befolyásolja. De viszont, amikor bemegyek a szobámba körömlakkot keresni (inkább a nappaliban vagyok, csak aludni szoktam ott), akkor az a furcsa érzés rám tör, ami akkor volt, amikor álmodtam. Megállok a szoba közepén és nézek magam elé. Nem tudom, hogy üvöltsek-e, vagy sírjak, de inkább megkérdezem, hogy "miért?" és továbbmegyek. 
Jaj, biztos rám gondolt elalvás előtt. Aha. Egyértelmű. Szerintem is. Ugyanmár. Biztos hiányzik a cuki kis pofikám, s talán pár könnycseppet is elmorzsolt. Haha. (Tömör irónia)
Azért kíváncsi vagyok, hogy ma éjjel mit hozok össze... Már gondoltam arra, hogy virrasztok, mert kinek van kedve még álmába is látni? Én azt mondom, nincs jobb, mint elaludni pár perce a suliban és amikor kinyitod a szemed, azt látod, hogy az illető néz rád. :D Sírjak vagy nevessek? 

Szeretem a dolgokat újrakezdeni. Egy idő után mindent megunok és újrakezdem. Vajon egyszer megunom a dolgok megunását is? Ebben az a legrosszabb, hogy képes vagyok embereket is megunni. Vicces, de igaz. 
Szóval egy év alatt kb. ez az 5. vagy 6. blogom. Mindig előállok valami új címmel és névvel. És tádám, megint itt vagyok! Új név, új portálcím és teljesen más stílus. Legalábbis a kinézet. Mindegyik blog teljesen más, talán fel sem ismernek az emberek (akik olvasnak, ha van ilyen), hisz mindegyik más. Egy dolog közös bennük: én alkottam őket. Mindegyik én vagyok, vagy egy kis részem.
Nem fogok mindenféle bevezető és/vagy bemutatkozó szövegeket írogatni. Miért írok? Olvasol és megtudod. A dolgok egyszerűek, csak néha nem árt gondolkodni és tisztán látni. :) 
Ja! A jobb oldali részleggel nem kell foglalkoznod, számodra jelentéktelen és felesleges, nekem viszont szükségszerű. Van, amit magam miatt írok (vagyis az egész blogot magamnak írom). Kell egy kis sarok, ahol a kreatívitásomat élhetem ki, - ami amúgy nincs. És ezt másoknak megmutathassam, lehetőleg ismeretleneknek. (:D) Mellesleg az idézetekkel sem kell foglalkoznod. Eldöntöttem magamban, hogy egy témáról nem fogok írni. Kibaszott nehéz! Oké, oké.. képekben és idézetekben "beszélek", ami kívülállónak semmit nem jelent, nekem meg mindent.